2009. augusztus 20. csütörtök 14.00

Lovász Irén koncertje „Égi hang” címmel
Kaposszentbenedeken, a katolikus templomban.
Kísér: Ágoston Béla fúvós hangszereken és Mizsei Zoltán orgonán.
Az énekesnôt 2009-ben Magyar Mûvészetért
zenei díjjal tüntették ki.
 
 

Ez a lemez egy most induló négy részes sorozat első darabja. Az égi hang, a Női hang, a Belső hang és a Gyógyító hang című lemezeket összekötő gondolat az emberi hang segítő, gyógyító erején alapul. Ez a zene, és ezen belül az emberi énekhang egyik legfontosabb, egyetemes és ősi sajátossága. 

énekesi és kutatói pályámon egyaránt tapasztalom, hogy az emberi hangnak, az éneklésnek milyen fontos lelki egészség megőrző, harmónia fenntartó funkciója volt és van, és, hogy az emberi hang milyen mértékben képes segítőül szolgálni akár élet-halál helyzetekben, sorsfordulókon is.
A hagyományos kultúrákban, így a magyar népköltészetben is vannak olyan szövegek, dallamok, amelyek elmondásával, eléneklésével évszázadokon keresztül segítették a testi-lelki egészség megőrzését az emberek, főleg az asszonyok.
A szakralitás az emberi kultúrában a világ rendjének, az egységnek, az egészségnek, az egyensúlynak fenntartását szolgálja. Az évkör pontos, rendszeresen visszatérő menete szerint ismételt énekek ennek a rendnek, harmóniának, fenntartását segítetik. 
Minél távolabb kerül a modern ember ettől, és minél kevesebb eszköze marad a természettel való közvetlen kapcsolatra, annál nagyobb az esélye, hogy beteg lesz az egyén és a társadalom is. 

Az ÉGI HANG című lemez főként régi magyar népdalokat, népénekeket tartalmaz, melyek a magyarság hagyományos világképét tükrözik. A dalok többnyire szájhagyományban maradtak fenn. A karácsony, húsvét, pünkösd ünnepkörét idéző dalok mellett felcsendülnek olyan Máriaénekek, melyekben fellelhető a védelmező, oltalmazó, segítő, gyógyító istenanya archetipikus alakja.. A középkori latin nyelvű ambozián énekek és az olasz lauda az európai párhuzamokat, valamint a népi- és hivatalos vallásosság egymás mellett élését, dinamikáját, színességét hivatott itt képviselni.
A zenei kíséretek a világ számos kultúrájában az elmélyülést segítő, s az örökkévalóság zenei megjelenítésére szolgáló burdon-technikának különböző, szabadon értelmezett változatai, a doromb-énektől az improvizatív és repetitív dallam-osztinátóig. 
A hangszeres és vokális improvizációkat a felvétel helyéül szolgáló altemplom varázslatos akusztikája is inspirálta . 
Hálás köszönet illetei mindazokat az asszonyokat és férfiakat, akik a szóbeliség megtartó erejével megőrízték számunkra az ősi tudás, hit és bölcsesség kincset érő darabjait.

Budapest, 2006. február.14.

Lovász Irén

 
Szerző: Andor István  2010.02.01. 23:17 Szólj hozzá!

Címkék: zene hagyomány katolikus templom

A bejegyzés trackback címe:

http://bardudvarnok.blog.hu/api/trackback/id/tr551721563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.