2009. augusztus 18. kedd 18.00

Tóth Krisztina költô-, íróval rendhagyó író – olvasó találkozó

A Magyar Köztársaság Babérkoszorújával 2009-ben kitüntetett vendéggel

a beszélgetést vezeti Lehelné Dömény Katalin a Kaposvári Egyetem Magyar

Tanszék docense. Református Iskola, Bárdudvarnok – Kaposszentbenedek 63.

 


 Fény, viszony

 
Különben: amikor elköltöztél, egy évig
nem tisztítottam ablakot. Aztán
mégiscsak hívtam egy nőt, aki az emeleti szobában
megtalálta és csomókba gyűrte összes
régen írt versemet. Volt ott
- mondta - egy halom régi újság.
 
- És veled mi van? Hallgattunk nagyokat
a telefonban egy évre rá. Ugye
azért megértesz? Persze, mondtam
néztem közben a felhőket, a lombot,
dőlt be a fény, hát persze, mondtam,
most már minden világos.

2009. Május 28-án rendezték meg a 23. Aegon-estet a Nemzetiben. A Gobbi Hilda Színpadon a kérdező Alföldi Róbert vendége Tóth Krisztina költő, író és műfordító és Müller Péter Sziámi zenész, költő, rendező, producer, forgatókönyvíró… volt... ...A szerencsés megjelentek egyöntetűen állítják, hogy (immár Babér)koszorús költőnk, oppardon ólomüvegablak-festő – hiszen mint elmondta, hogy néz az ki, hogy egy gyerek anyjának az legyen foglalkozásaként írva, hogy költő?! – felnőtt a feladathoz, s a többször kínálkozó magas labdát le is ütötte. Kitűnő társalgónak bizonyult, aki nem csak verseiben kész egy-egy poénra, játékra.

Az ólomüvegablak-festő ezúttal polgári foglalkozásáról kevesebbet beszélt, de két okot is adott ebbélitevékenysége kezdetére. A „rendes foglalkozás” ideája mellett az is kihívás volt számára, hogy egy kisebb baleset kapcsán félt az anyagtól, és le szerette volna győzni – amint ez a kivetített képek igazolták, sikerrel tette. Ám Tóth Krisztina másképp is ablakot nyit a világra. Verseivel és novelláival.

http://www.papiruszportal.hu/site/?f=5&p=20&n=2406 

 http://www.hirextra.hu/2008/09/07/a-vilag-minden-orszaga/


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   

Kiskunhalas 

Narancs XXI. évf. 29. szám - 2009-07-16 

kultúra - kritika

http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=19405

 


 

Könyv - Sodrásban - Tóth Krisztina: Magas labda


Tóth Krisztinát a kortárs magyar költészetben az újholdas hagyomány egyik legjelentősebb képviselőjeként szokás emlegetni. Az efféle hívószavakkal persze okosabb csínján bánni, hiszen minél közelebb hajolunk egy-egy nagy vonulatként tételezett hagyományhoz, annál összetettebbnek, szétszálazottabbnak, ellentmondásosabbnak bizonyul. Fogalmazzunk tehát visszafogottan: Tóth Krisztina költészete olyan költészet, amely - az "újholdas" címkével ellátott pályatársaiéhoz hasonlóan - a kifinomult formakultúrát és a hiteles megszólalást nem feszültségként, nem egymás ellen ható erőkként gondolja el. Ebben a karcsú, mindössze harmincöt verset számláló kötetben az eddigiekhez hasonlóan ugyancsak kötött vagy kvázi kötött formájú, rímes, a jambikus dalforma hagyományait őrző, retorikusan felépített ívű költeményeket találunk. A míves megformáltság, az otthonos nyugatos-modernista megszólalásmód mögött ugyanakkor ott húzódik a mindenkori nagy kérdés: vajon a költői személyiség ereje kellő garanciát nyújt-e arra, hogy a klasszikus tradíció ne csupán a hagyományos, nagy témák elősorolásának az ürügyéül szolgáljon - hogy az oly ismerős és oly kedvelt hangszerelés valami váratlant, egyedit szólaltasson meg.
A Magas labda azzal ad választ erre a dilemmára, hogy olyan tapasztalatot jár körül, amely bizonyos értelemben ellene tart a megformálhatóságnak, a rögzíthetőségnek. A káoszról, az időbeli létezés uralhatatlanságáról van szó. A nyitó vers, a Hangok folyója mindjárt ennek a kellős közepébe vezet, ahol az emlékezet munkája irányíthatatlan áradatként sodorja elő a képeket: "egyszercsak eltévedtem, egyforma minden utca, / nem volt sehol a sárga ház, a húsbolt, / és a biciklim is, csak apám meg ne tudja, / egyszercsak este volt, utána háború volt, / kövér gyerekkezek, rovátkolt férfikörmök, / műanyag tálakat mosó asszonykezek, / végtelen kerítés, betonra hullt gyümölcsök, / vihar készül, gyere, mennyit kerestelek". A mértéktartó formába öntött, keresztrímes, visszafogott eleganciával gördülő sorok éppenséggel a mederben tarthatatlan, tagolatlan áradást jelenítik meg.
Mindez a kötet egyik legnagyszerűbb versében, a Vaktérképben aztán újabb aspektussal, kiábrándult következtetéssel gazdagodik: "városok, hasbeszélő / sors, emlékek völgykatlana, élő / vonalak, látod, // mind hogy bolyong, és nincs egynek se útja, / mindig, mindig az anyák szülik újra / az árvaságot." Ez a keserű illúziótlanság határozza meg az anyaság újra és újra előkerülő témáját is. Az anya (illetve a szülők) alakját nem az érzelmi viszonyok, az életadás és az önátadás, hanem az örökös körforgásban betöltött öntudatlan szerep jeleníti meg. A Magas labda tanúsága szerint mindannyian részesei, s ennélfogva tevékeny életre hívói vagyunk a folyton megújuló szenvedésnek.
A klasszikus veretű költemények fényében mindez persze kissé úgy hangzik, mintha valamiféle blazírt buddhista mosollyal, valamilyen biztonságos magaslati pontról pillantanánk körbe a zajlásra. Szó sincs erről. Aki ezekben a versekben beszél, nem csupán regisztrálja, de mindig el is szenvedi a folytonos változásokat. Nem a világról beszél általában véve, hanem a saját tapasztalatairól. Tóth Krisztina költészete ugyanis roppant személyes, noha nem vallomásos. Többnyire jelen van valamiféle eltávolító eszköz, valamiféle szűrő, hol szerepjáték, hol történetek vagy történettöredékek, s ezeken keresztül mutatkozik meg az egyes szám első személy.
A kötet kétharmada táján kerülnek elő azok a költemények, amelyeket jobb híján "novellaverseknek" lehetne nevezni. Ezek epikus mag köré épülnek, és többségüket összeköti, hogy egy szakítástörténet pillanatfelvételeiként olvashatók. (Ugyanakkor a gyerekkorban játszódó Idegen test című verset minden további nélkül el lehetne képzelni a Vonalkód kötet egyik novellájaként is.) És itt is az elő-előbukkanó emlékképek sorozatából épülnek föl a történetek: "az esős parkban állva / búcsúzkodunk, te leinted a taxit, / s mint párás hűtőben a friss saláta, / belül az üvegen hajad mint / egy növény préselődik ablakára." (A koszorrú baba) Persze ezekben a versekben minden emlékkép a tönkrement kapcsolat analízisévé tágul, mint a Kutya című versben, ahol a szétroncsolt, de még élő állatot kerülgeti a kocsisor, és a költemény a helyzetből áradó kínos tehetetlenséget kopírozza rá erre a kapcsolatra. Nincs megnyugtató lezárás ezekben a szövegekben sem, pusztán a veszteség számbavétele, és a kötet végén ismét ott a végeérhetetlen áradás a befejező vers, az Esős nyár soraiban: "Beszél egy mondat, egy szavak nélküli hosszúkás öntőforma, / medertelen víz, bármit gondolok, alámossa / (...) / egy mondat, amiben benne van a hiányod és benne van a jelenléted, / lángnyelv, földnyelv, beszéd, mely nem ismer beszédet..." A Magas labda nincs ciklusokra osztva, és ha egészében olvassuk, logikusnak találhatjuk ezt a döntést. Az uralhatatlan zajlás, a káosz körbejárásával a kötet mintegy megágyaz a történeteket megidéző szakításverseknek, hogy aztán befejezésképpen ismét összekapcsolja a kettőt.
Persze ki állítja, hogy egy verseskötetet folyamatosan, az elejétől a végéig kell olvasni? Aki normális olvasó módjára lapozgatni kíván benne, lépten-nyomon jelentős versekre bukkanhat. A negyvenéves test lassú változásait körbejáró Delta, a már említett Vaktérkép és a Kutya, A szerető álma hideglelős látomása - mindez csak néhány a fontosabb költemények közül. Tóth Krisztina új könyve erős és egységes kötet, kitűnő versekkel. Tessék elolvasni.
Magvető, 2009, 64 oldal, 1990 Ft

Keresztesi József

 

Először mutatkozik be magyar szerző a Sanghaji Nemzetközi Irodalmi Fesztiválon

Tóth Krisztina József Attila-díjas író, műfordító - akit az  elmúlt hét végén a Magyar Köztársaság Babérkoszorújával tüntettek ki -  lesz a Sanghaji Nemzetközi Irodalmi Fesztivál vendége március 22-én.  Tóth Krisztina személyében először kapott meghívást magyar szerző a rangos ázsiai irodalmi fesztiválra. A kortárs magyar szerző bemutatkozása Kínában hagyományt indíthat útjára. A rendezvénysorozaton mintegy 50 külföldi író és költő mutatkozik be a világ 15 országából. Tóth Krisztina írói estje alkalmából mutatják be szerző Vaktérkép című kötetét, mely válogatás eddig megjelent verseinek és novelláinak angol fordításaiból. A kiadvány az OKM, a Balassi Intézet és a sanghaji magyar főkonzulátus támogatásával jelent meg.



A költő olyan ember, aki ideje egy részében több-kevesebb rendszerességgel verseket ír, idejének fennmaradó részében pedig azt figyeli, hogy mi az, ami a világban verssé alakítható: az a költő, akinek minden verssé alakítható, még akkor is, amikor nem ír. A költők nem tudnak megélni abból, hogy költenek, bármilyen keveset költsenek is. Én magam ólomüveg ablakok tervezéséből és készítéséből élek, ez jelenti számomra az ún. kenyérkereső elfoglaltságot. Emellett persze fordítok is, főleg francia irodalmat, mikor mi adódik. Emellett anya vagyok, nevelem a gyerekemet, de nyilván akkor is anya vagyok, mikor költök – és viszont. A BKV járművein utas vagyok, a közlekedési vállalatot nem érdekli a költészet. (Lásd még: APEH, Díjbeszedő Rt., Fővárosi Gázművek stb.)
Díszüvegkészítőként már megtapasztaltam, hogy milyen az, ha az embert a kívülállók is a társadalom hasznos tagjának tekintik: szédítő érzés, amikor elhiszik, hogy tényleg dolgozol. Csak le ne bukj. (Képzeld, Géza, láttam az üvegesünket a tévében! Kiderült, hogy költő!) Vigyázat, sose tudhatod, nem pont egy költővel állsz-e szemben: a legváltozatosabb fedőtevékenységekkel álcázzák magukat, például tanítanak, takarítanak, üvegeznek. A legravaszabbak egyszerűen azt mondják, hogy költő vagyok: ez a tuti, ilyenkor aztán senki sem gyanakszik, hogy hátha tényleg.” (Tóth Krisztina egy korábbi költészet napi költői vallomásából
)
Forrás: www.literatura.hu, www.papiruszportal.hu

A pár hónapja megjelent Vonalkód címet viselő novelláskötetében leírja nőként megélt tapasztalatait, amit egy férfiközpontú világban szenvedő nő ironikus lejegyzéseként lehetne posztulálni. Örökérvényű férfi-nő ellentéteteket jelenít meg, melyekről javarészt férfiak értekeztek minden női hang, kánon közbevágását nélkülözve.

Itt egy nő ír a férfiakról, akiket a

Nagyvonalakban a női szexualitásról

című részben spermaként aposztrofál, a hímről, aki sosem élte meg a szülés biológiai folyamatát, de könyvet ír róla, a hímről, aki fölgerjedve instruálja a nőt az ágyban, a havon, az utcán, egyszóval mindenütt. Egy nő beszél arról, miként létezik a férfi-nő kapcsolatoktól teleszőtt világ hálójában.

 

Disznófej és női csülök

forrás: http://www.kulturpart.hu/irodalom/18741/disznofej_es_noi_csulok

 

 

 
2010. március 2. 11:30
Címkék: Könyv
A nőtestű, disznófejű figura Tóth Krisztina legújabb könyvének borítóján nem csupán nyugtalanító érzéseket kelt az olvasóban, de az egyik lehetséges és talán leglátványosabb értelmezési szálat is elindítja. Jelesint azt az érzetet, hogy valami nem stimmel.
Vidd haza!
Az alcím szerint tárcanovellákból és publicisztikákból álló kötet az elmúlt években már publikált szövegekből áll, s így tulajdonképpen a könyvformátumban való megjelenés a megjelölt műfajok múlékonysága ellen dolgozik. Aktualitásuk jobbára egyébként is csak olyan mértékben adott, amelyek nélkül még nem veszítenének sokszínűségükből a szövegek. Ez a kellemesnek mondható egyensúly persze időnként megbicsaklik, és napjaink időszerű problémái mintha nagyon is előtérbe kerülnének – szerencse, hogy az idő nekik (is) kedvez.

Ami a műfajon túl összeköti a szövegeket, az a borító figurájából is kibontható: a korszerű ízlésről árulkodó szobában rendkívül „konszolidáltan” üldögélő alaknak vigyorgó disznófeje van; ez éppen annyira lehet morbid, mint humoros vagy bizarr. Tóth Krisztina írásaiban a történetvezetés is hasonlóan alakul, hiszen a beszélő mindennapos eseményeit mindig egy-egy szokatlan, humoros vagy éppen abszurd eset töri meg. 

A vidáman induló vonatút hangulatát egy ordibáló és káromkodó alak borítja fel, s a beszélő és fia végül egy padon ülve próbálják elfelejteni a durva incidenst. A balatoni nyaralást egy labdákat ledobáló repülő zavarja meg, az emberek 
Tóth Krisztina
egymást taposva rohannak a vízbe a nem várt ajándékért: „Emberáradat rohan a vízbe, egymást lökdösve igyekeznek lejutni a lépcsőkön. Van, aki a köveken mászik át, a parton maradt családtagok pedig üvöltve instruálják a törtető versenyzőket. […] A zúgás felerősödik, a labdák hullani kezdenek, az embertömeg eszét vesztve kaszál a vízben. Elhízott családapák támadnak gyorsúszásban a még gazdátlan labdákra, mellettem egy diadalittas, testes nagyi már négy labdát tol maga előtt” (79.). Az elbeszélő kisfiának egy sem jut, csalódottságát az esti séta közben szemlélt csillagos ég sem tudja enyhíteni. Tóth könyvében így növi ki magát egy hétköznapi, olykor igen humoros történés önmagán hol kevésbé, hol erőteljesebben túlmutató jelenséggé, ami egyfelől a szépirodalom és a publicisztika – egyébként is igen nehezen elkülöníthető fogalmakról lévén szó – szétválaszthatatlanságából fakad, másfelől a már emlegetett sajátos technikának is. 

A könyv szerencsére ennél többet nem vállal, apró helyzet- és jellemkomikumra építve bontja ki rövid leírásait, s nem bocsátkozik hosszas magyarázatokba sem, nem lépve túl így az önmaga által kijelölt kereteket.

Hazaviszlek, jó? tehát egy igen kellemes olvasmány, ennél nem is kíván sokkal több lenni. Amennyiben mégis, az inkább tűnik műfaji határok átlépésére tett izgalmas kísérletnek, mintsem túlterhelt szövegnek. Mindehhez természetesen a jól eltalált stílus és az érzékeny prózanyelv is hozzájárul. A könyv végére talán mégis a disznófej sokértelműsége domborodik ki leginkább, hiszen Tóth Krisztina írásai időnként humorosak, időnként ironikusak, időnként pedig abszurdak, de tegyük hozzá, hogy sohasem cinikusak. Vagyis szerinte még nem reménytelen a dolog. Vigyük haza, lapozzunk bele, jó?

Tóth Krisztina: Hazaviszlek, jó?, Budapest, Magvető Kiadó, 2009.

 

 

 

 

 

 

Szerző: Andor István  2009.07.24. 15:08 Szólj hozzá!

Címkék: költészet kortárs művészet református iskola

A bejegyzés trackback címe:

http://bardudvarnok.blog.hu/api/trackback/id/tr691266094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.